Túrázás és napelemek pályázat.

Szponzorált tartalom

napelemek pályázat
napelemek pályázat

Kislány korom óta én nagyon sokat utazgattam hazánkban a szüleimnek köszönhetően. Ők mindig azt vallották, hogy a legszomorúbb dolog, amikor valaki egy csomó országban volt már külföldön, de a saját országát nem ismeri. Így mi nem csak nyáron, hanem év közben is nagyon sokat jártunk kirándulni itthon, belföldön is. Na, persze ez nem azt jelenti, hogy külföldre ne mentünk volna nyaralni, mert a nyári fő nyaralás általában egy másik országban kapott helyet. Így aztán megtanultam értékelni a környező országok kultúráját, de tudtam azt is, hogy milyen természeti és kulturális kincsekkel rendelkezik hazánk is. A szüleimmel viccesen magyar vándoroknak hívtuk magunkat csak egyszerűen, mert amikor lett egy kis szabadidőnk, szinte rögtön útra keltünk. Emlékszem, amikor megismerkedtem a férjemmel, neki ez nagyon furcsa volt először, mert nem volt ehhez hozzászokva. Őket a szüleik sosem vitték sehova nyaralni, az erre való pénzt mindig valamilyen házfelújításra költötték el. Persze, értem az ő felfogásukat is, de egyet nem értek vele. Hiszen nekem ezek az utak a mai napig az emlékezetemben élnek élénken, és sosem fogom őket elfelejteni. Általuk jobb, empatikusabb ember lettem, hiszen az utazás fejleszti az érzelmi intelligenciát, ezt kutatások is alátámasztják. Így a férjemet szinte hozzá kellett szoktatnom az utazáshoz, mert ilyen téren eléggé beszűkült volt a hozzáállása a világhoz. Szerencsére azóta ő is rákapott az ízére, és nagyon jót tett neki. Így aztán azóta együtt gyűjtjük a kilométereket.

Nem csak a kulturális értékek miatt szeretünk utazgatni, hanem sokszor olyan tájakon járunk, amelyek inspirálnak minket a saját életünkben is. Így esett meg az is, hogy éppen Ausztriában túráztunk a férjemmel, és megjegyeztük, hogy ezen a tájon mennyi a napelem, és milyen jó lenne nekünk is otthonra ezzel megtámogatni az energia – felhasználásunkat. A férjem is egyetértett ezzel, így mivel sok időnk volt, elkezdtük sorra venni a lehetőségeket. Tőle tudtam meg, hogy van olyan napelemek pályázat már manapság, ami segíti azokat az embereket, akik szeretnének ilyen módon modernizálni, de anyagilag jobban megterhelné őket. Kérdeztem a férjem, hogy mindezt honnan tudja, és ő azt mondta, hogy a napelempalyazatok.hu oldalán olvasta. Az előbb említettek ellenére át kell gondolni a beruházást, mert a támogatások mellett is nagy anyagi terhet jelenthetnek a napelemek a családi költségvetésnek. Mindenki csak addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér.

A férjem a kérésemre mesélt kicsit bővebben erről az egész napelemek pályázatról, amit a napelempalyazatok.hu oldalán olvasott. Először is azt írták a weboldalon, hogy a napelemek nem csak a jövő energiaellátási módját jelentik, hanem tulajdonképpen megtérülő befektetések. Ugyan a beszerelés elsőre elég drágának tűnhet, de ha azt nézzük, hogy 8 – 10 év alatt megtérül a sok kifizetett pénz, akkor így már nem is olyan rossz az ajánlat. Főleg, ha az ember fiatal házas hozzánk hasonlóan. Továbbá az is nagyon vonzó lehetőségnek tűnt, hogy akár nem csak a mi energiaellátásunkat biztosítja, hanem az unokáinkét is, olyan hosszú az élettartamuk. Bár nekünk még nincs gyerekünk, de már lassan úgy érezzük, hogy készen állunk a gyermekvállalásra. Emiatt nekem még szimpatikusabbá váltak a napelemek, hiszen egy anya vágyhat többre, mint hogy a jövőbeli gyerekeinek, unokáinak biztonságot teremtsen? Szerintem nem nagyon.

Persze elsőre megrémített a gondolat, hogy milyen sok pénzt kellene költeni a napelemekre. Az eszemmel felfogtam, hogy hosszútávon sokkal jobban járnánk, mert nem fizetnénk annyi villanyszámlát, mint most, de én mindig is aggódós típus voltam. Kérdeztem is a férjemet, hogy nem lehetne – e ezt valahogy olcsóbban megoldani, más, kedvezőbb árú helyről beszerezni a napelemeket, egyszóval valahogy lefaragni a költségekből. Erre azt válaszolta, hogy pont erről is írnak a napelempalyazatok.hu oldalán. Szerintük nem érdemes ilyen praktikákkal próbálkozni, mert hosszútávon úgysem fogja megérni. Hiszen ezek az olcsóbb napelemek nem képesek azt a teljesítményt hozni, amit a drágább, jobb minőségű társaik, és ez okozhat gondokat. Itt beláttam, hogy bizony igaza van, és jobban járunk, ha most kifizetünk egy kicsivel több pénzt, mint később szenvedjünk emiatt.

De kérdeztem a férjemet, hogy ez pontosan, hogy is lesz megtérülő befektetés? Megmondom őszintén, annyira azért nem vagyok otthon a napelemek világában. A férjem mondta, hogy úgy, hogy a napsütéses órákban ezek a készülékek a napsugárzás segítségével energiát termelnek, amit a háztartásunkban felhasználhatunk. Amit pillanatnyilag nem tudunk, az visszatöltődik a hálózatra, a szolgáltató pedig ezért fizet. Így ideális esetben a villanyszámlánk nullára fog kijönni, nem kell majd fizetnünk. Ez a lehetőség azért elég kecsegtető volt számomra is. Viszont a napelemek magukban nem olyan áramot termelnek, amit aztán azonnal fel tudunk használni. Nem, először egyenáram keletkezik, majd kell egy készülék, ami átalakítja az egyenáramot felhasználásra alkalmas váltóárammá. Ezt nagyon érdekesnek találtam, ugyanis én mindig valahogy úgy képzeltem el, hogy a napelemek által előállított áramot azonnal fel lehet használni, holott a valóságban ez közel sem így van.

A napelempalyazatok.hu oldalán olvasta a férjem azt is, hogy a jó szakember ismérve, hogy sosem mond előre semmit azelőtt, hogy kijött volna a helyszínre felmérni a terepet. Ugyanis vannak olyan adottságok, amiknek mindenképp meg kell felelnie a napelem helyszínének, mert ha nincs meg, nem lehetséges a beszerelés. Továbbá a szakembereknek azt is fel kell mérniük, hogy milyen az adott család energiaigénye, és a jövőben ez fog – e változni, és ha igen, mennyiben. Ilyen feltétel például a tető szerkezetének erőssége, hiszen, ha nem eléggé erős, akkor nem fogja bírni a napelemeket. Ugyanis ezek a készülékek nem két kilósak, de szerintem ezt senkinek nem kell magyarázni. A megfelelő tájolás sem mindegy, ugyanis délkeleti vagy délnyugati kell legyen, de a tető dőlésszöge is fontos szerepet játszik. Azt is erősen figyelembe kell venni, hogy van – e bármi olyan akadályozó tényező, ami árnyékolhatná a napelemeket, például egy fa vagy kémény. Hiszen logikusan végig gondolva, ebben az esetben nem tudnak a napelemek olyan hatásosan működni, mint egyébként.

Az igazat megvallva, én nagyon meglepődtem, hogy ennyi mindennek kell teljesülnie, hogy egy napelemes rendszert fel lehessen szerelni. Mármint tudtam, hogy sok feltétel szükséges, de nem gondoltam ilyen sokra. Kicsit aggódtam is, hogy vajon meg fogunk – e felelni a feltételeknek, de a férjem megnyugtatott, hogy ő még a nyaralás előtt végzett némi kutatómunkát, és nagy valószínűséggel minden rendben fog menni, ha belevágunk ebbe a projektbe. Ezt azért megnyugtató volt hallani. Számomra egészen elképesztő volt, hogy ezt a sok információt a férjem a napelempalyazatok.hu oldaláról tudta meg. Alig vártam, hogy hazaérjünk, és jobban belemerüljünk a napelemes rendszerek beszereltetésének menetébe.

Back To Top

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás