A testvérem ajándéka.

Szponzorált tartalom

póló készítés
póló készítés

Imádunk utazni. A családunknak ez az egyik kedvenc időtöltése. Gyakran utazunk úgy, hogy együtt van a három generáció, vagyis a gyerekeink, az én szüleim, illetve mi, a férjemmel. Szeretünk elutazni 3 napos hétvégékre együtt. Ilyenkor felpakolunk péntek délután és csak hétfőn jövünk vissza, vagy már csütörtökön délután elmegyünk és vasárnap este érkezünk vissza Budapestre.

Sok ismerőstől hallom, hogy nekik eszük ágában sincs együtt utazni a nagyszülőkkel és mi hogy bírjuk ki. Nagyon egyszerű: nálunk nem kell semmit sem kibírni, ugyanis nekünk ez tökéletesen működik mindenféle konfliktus nélkül. Nagyon jól kijövünk egymással, sohasem vitatkozunk semmin és mi a férjemmel kifejezetten szeretjük, ha ott vannak a nagyszülők is, mert ilyenkor rájuk tudjuk bízni a gyerekeket és tudunk egy kis időt magunkra is fordítani.

A múltkori ilyen hétvégi kiruccanásunk során éppen az egyik vidéki várat látogattuk meg, amikor találkoztunk egy iskolás csoporttal. Nagyon aranyosak voltak, mert mindenkin egyen póló. Meg is kérdeztem a tanárnőtől, hogy hol csináltatták ezeket a jópofa pólókat. Azt mondta, hogy ők is véletlenül találtak rá a lolmarkt.hu oldalra, akiknél a fő profil a feliratos póló készítés. Ez azért is keltette fel annyira az érdeklődésemet, mert az utóbbi időben pont ajándékon törtem a fejemet, ugyanis lesz egy pár születésnap a közeljövőben és gondoltam valami különlegessel lepném meg a szeretteimet. Így jött az ötlet, hogy feliratos pólót készíttetek nekik.

Amikor visszaértünk a szállásra gondoltam megnézem a kínálatot az említett honlapon, hátha találok használható ötletet.

Csupán 1 hét és a testvérem fogja ünnepelni az 50. Születésnapját. Ugye ez egy kerek szám és gondoltuk, hogy méltó módon kell megünnepelni, ezért már egy ideje elkezdtük a szervezkedést a családdal. Viszont az egyedi pólót még mindig nem vettük meg. Az említett honlapon találtam egy roppant eredeti feliratú pólót, ami azonnal megtetszett: „Én nem öregszem, csak szintet lépek“. Nevettem nagyon, amikor elolvastam és őszintén megmondom, hogy még én is örülnék egy ilyen pólónak. Egyből bedobtam ezt az ötletet a közös családi csoportba és villámgyorsan mindenki rábólintott az ötletemre, 0 ellenvetéssel.

Nem is vártam hát tovább, egyből megrendeltem ezt a feliratú pólót, szürke színben, L-es méretben. Egyébként maga a póló kényelmes, tartós és pamut anyagból készül. Maximum 30-40 fokon szabad csak mosni kifordítva, illetve vasalásnál mindenképpen oda kell figyelni, hogy még véletlenül se érintsük a feliratot a vasalóval, mert akkor szinte biztos, hogy kiégetjük a feliratot. Ez minden feliratos póló esetében igaz. Emellett még érdemes arra is odafigyelni, hogy kifordítva, kímélő mosással mossuk a pólót azért, hogy sokáig megőrizhesse a feliratot.

Annyira megtetszett ez a feliratos póló készítés, hogy gondoltam, ha már úgyis rendelek, akkor rendelek egyet magamnak is. Szerettem volna vicces lenni a születésnapra és ha már a testvéremről van szó, akkor miért rendelhetnék egy „Mizu tesó?“ vicces pólót is? Úgy gondoltam, hogy ez úgyis passzol az ő ajándékához, ráadásul rózsaszín, így még rikít is. Ezt is bedobtam a kosárba, kifizettem kártyával és vártam a megrendelt pólókat.

Back To Top

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás